IFRS-hírlevél - 2017. július

IFRS-hírlevél - 2017. július

Összefoglaló a KPMG havonta megjelenő, az IFRS-ek aktualitásaival foglalkozó kiadványainak 2017. júliusi számában megjelent információkról.

1000

IFRS – Pénzügyi instrumentumok hírlevél – 41. szám

Előtörlesztési jellemző negatív kompenzációval

Az IASB megvitatta és 2017. július 19-i ülésén lezárta nyilvános tervezetét azon előtörlesztési jellemzővel rendelkező pénzügyi eszközök kapcsán, amelyek negatív kompenzációt eredményezhetnek. A tervezet alapján két feltétel teljesülése mentén e pénzügyi eszközök értékelhetőek amortizált bekerülési értéken vagy valós értéken, az egyéb átfogó jövedelemmel szemben.

A lezárt tervezet eredménye a következő:

•Az egyik feltételt, amely szerint a pénzügyi eszköznek – a negatív kompenzációs jellemző kivételével – meg kell felelnie az SPPI kritériumnak, azaz az eszköz csak és kizárólag tőke- és kamatfizetéseket tartalmazhat, továbbra is kritérium az amortizált bekerülési értéken vagy egyéb átfogó jövedelemmel szembeni valós értéken történő értékeléshez, megtartották.
•A másik feltételt, amely szerint a jellemző, kezdeti megjelenítéskori valós értéke elhanyagolható kell, hogy legyen, eltörölték.
•A sztenderd következtetésekre vonatkozó szekciója (Basis for conclusions) kiegészül a témára vonatkozó magyarázatokkal.
•Tisztázták, hogy a jelenlegi kivétel bizonyos előtörlesztési jellemzők esetén (névértéken) biztosítja az ésszerű negatív kompenzációt a szerződés lejárat előtti megszüntetésére (jelenlegi kivétel: prémiummal vagy diszkonttal vásárolt eszközök, amelyek valós értéke változott a megszerzés óta, figyelembe véve az előtörlesztés valószínűségét).

 

Miután a Tanács felülvizsgálta a hatályba lépés dátumát és az átmeneti rendelkezéseket, a következő döntéseket hozta:

•A módosítások 2019. január 1-én vagy azt követően kezdődő üzleti évtől lépnek hatályba, az előalkalmazás lehetőségével; és
•visszamenőleges alkalmazás szükséges az IFRS 9 Pénzügyi Instrumentumok átmeneti rendelkezéseinek megfelelően, beleértve az összehasonlító időszakra vonatkozó újbóli megállapítás és egyes közzétételi követelmények alóli mentességet.

 

Pénzügyi kötelezettségek módosítása vagy cseréje

Az IFRS 9 nem ad egyértelmű útmutatást a kötelezettség szerződéses cash flow-kban bekövetkezett olyan változásainak elszámolására, amelyek nem eredményeznek kivezetést. Az IFRS Értelmező Bizottság (IFRS Interpretation Committee) 2016 novemberében vizsgálta a témát és megállapította, hogy az IFRS 9. B5.4.6 pontja alkalmazandó ilyen helyzetekben is, tehát a kötelezettség új amortizált bekerülési értéke a megváltozott cash flow-k eredeti effektív kamatlábbal történő diszkontálásával adódik, a különbséget az eredményben számolják el. A Bizottság álláspontjáról 2016. novembere óta folytak az egyeztetések.

A Tanács úgy döntött, hogy a korábbi egyeztetések eredményeként meghatározott elszámolási előírásokkal kiegészíti az IFRS 9 Következtetésekre vonatkozó szekcióját (Basis for conclusions).

 


IFRS – A bankszektor hírlevele (2017Q2)

A 2017. évi II. negyedéves kiadvány azon IFRS-eket érintő módosításokkal, aktualitásokkal foglalkozik, amelyek a bankokat közvetlenül érintik, valamint a kiadvány elemzi a hatósági követelmények lehetséges számviteli hatásait is.

A kiadvány első cikke azon pénzügyi kötelezettségek módosításáról vagy cseréjéről szóló egyeztetés összefoglalója (lásd fent), amely módosítások, cserék nem eredményezik a pénzügyi kötelezettség kivezetését.

A következő cikk összefoglalást ad olyan nemzetközi bankokról, amelyek mind IFRS, mind US GAAP szerinti jelentési kötelezettséggel tartoznak, így két különböző számviteli előírás implementációs kihívásaival kell szembenézniük a várható hitelezési veszteség tekintetében. A cikk felvet néhány figyelemre méltó szempontot a kihívással való megbirkózás sikerének biztosítása érdekében.

Végül pedig a kiadvány a közelgő IFRS 9 alkalmazásra való áttérés kapcsán 10 nemzetközi bank 2016. december 31-es éves beszámolója alapján összegzi a kamatok elszámolására vonatkozó új közzétételi követelményeket.

First impression – Biztosítási szerződések


Az új biztosítási szerződések sztenderd alapjaiban változtatja meg a biztosítási szerződések számvitelét. Az IFRS 17 egy teljesen új perspektívát nyújt a pénzügyi beszámolók felhasználóinak, valamint megváltoztatja az elemzők korábban használt nemzetközi értelmezési és összehasonlítási módszereit. Az új sztenderd számos előnyt jelent és még több kihívást tartogat a biztosítók számára, ezáltal elengedhetetlen a számviteli változások megismerése és a sztenderd társaságra gyakorolt hatásainak felmérése. Jelen kiadvány segítséget nyújt a társaságoknak felmérni az új sztenderd hatásait, valamint segítséget nyújt az áttérésre való felkészülésben.

 

Kérdésünk:

Mikor lép hatályba az IFRS 17 – az új biztosítási sztenderd?

Kapcsolat