A határok nem állítják meg a pályakezdőket | KPMG Magyarország

A határok nem állítják meg a pályakezdőket

A határok nem állítják meg a pályakezdőket

A jövő munkavállalói készek akár többször is országot váltani annak érdekében, hogy a megfelelő munkahelyen dolgozhassanak. Csaknem harmaduk számára elképzelhetetlen, hogy karrierjük során csupán egyetlen cégnél forduljanak meg. A megváltozott munkavállalói preferenciák a munkaadókat is válaszra késztetik, hiszen a képzett munkaerőért folytatott verseny egyre élesebb – derült ki a KPMG nemzetközi kutatásából.

1000

Sajtókapcsolatok

KPMG Hungária Kft.

Kapcsolat

További tartalmak

A KPMG több mint 300, a világ vezető egyetemein és főiskoláin tanuló, üzleti szakirányra specializálódott egyetemistát kérdezett meg karrierterveikkel, elvárásaikkal és motivációikkal kapcsolatban.

Szinte az összes diák (94 százalék) úgy gondolja, a jó karrier építéséhez fontos, hogy kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezzen.

A válaszadók 89 százaléka felkészült arra is, hogy akár többször is más országba költözzön a megfelelő munka érdekében. A diákok csupán 23 százaléka szerint valószínű, hogy egy cégnél fog dolgozni karrierje folyamán, míg 27 százalékuk számára ez elképzelhetetlen.

Az egyetemisták mintegy fele (46 százalék) úgy gondolja, a jelenlegi instabil környezet megnehezíti a munkakeresést tanulmányaik befejezése után, míg 60 százaléka aggódik amiatt, hogy egy újabb pénzügyi válság jelentős hatással lenne karrierjük alakulására.

A pályakezdőket ma már nem csupán a fizetés motiválja – sokkal szélesebb spektrumot vesznek figyelembe, amikor arról döntenek, hol dolgozzanak. A válaszadók 89 százaléka számára fontos például az, hogy a munkájuk pozitív és fenntartható változást hozzon a társadalom számára. A megkérdezettek 92 százaléka azt is fontosnak tartja, hogy a szervezet, amelynél dolgoznak, hozzájáruljon egy jobb világ kialakulásához.

A válaszadók 67 százalékának világos elképzelései vannak arról, milyen szakmában szeretnének elhelyezkedni miután megszerezték diplomájukat: a legnépszerűbb szakterületek a pénzügy (44 százalék) és a szakmai szolgáltatások (23 százalék). Annak ellenére, hogy csupán 10 százalékuk szeretne a technológiai szektorban dolgozni, 66 százalékuk szerint ez az iparág lesz a legsikeresebb a következő 20 évben.

„A magyar piacon azt tapasztaljuk, hogy a pályakezdők a szakmai fejlődési lehetőséget, a fiatalos, dinamikus környezetet és a jó társaságot keresik egy munkahelyen. Emellett természetesen fontos számukra a versenyképes kompenzációs csomag, a hosszabb távon is vonzó, kiszámítható karrier valamint a munka és magánélet egyensúlya. A KPMG magyarországi irodája nem csak a hazai piacon aktív, külföldről is toborzunk munkavállalókat – külföldieket és hazatérő magyarokat egyaránt – akik nyelvtudásukat szinte bármelyik nyitott pozíciónkban kamatoztatni tudják. Nemzetközi adóügyviteli csoportunkban, ahol elengedhetetlen a kiváló nyelvismeret, sok munkatársunk az angol mellett további két-három nyelvet beszél, és összesen közel harminc nyelven tudnak kommunikálni” – mondta Emri Zsuzsanna, a KPMG Magyarország HR-igazgatója.

A KPMG globális HR-vezetője szerint az egyetemisták ma már nem egy adott országhoz kötötten keresik az ambícióiknak és képességeiknek megfelelő karrierlehetőségeket. Sőt, nem csak egy szerepben és egy országban gondolkodnak, hanem gyakran akár 2-3 különböző karriert is elindítanak. „Azoknak a szervezeteknek van lehetősége kitűnni a munkaadók közül, amelyek többféle karrierutat tudnak kínálni különböző országokban” – mondta Rachel Campbell.


A KPMG könyvvizsgálati, adó- és üzleti tanácsadási szolgáltatásokat nyújtó társaságok globális hálózata. Tagtársaságaink 155 országban működnek és több mint 162.000 szakembert foglalkoztatnak világszerte. A KPMG-hálózat független tagtársaságai a KPMG International Cooperative-hez, a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódnak. A KPMG tagtársaságai jogilag egymástól független, önálló szervezetek, és ennek megfelelően járnak el.

 

A KPMG Magyarországon 750 munkatársat foglalkoztat – a KPMG Hungária Kft. könyvvizsgálati szolgáltatásokat, míg a KPMG Tanácsadó Kft. széles körű adó- és üzleti tanácsadási szolgáltatásokat kínál magyar és multinacionális társaságok, kormányzati szervek, valamint külföldi befektetők számára.

©2015 KPMG Hungária Kft. a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság.
Minden jog fenntartva.


Az itt megjelölt információk tájékoztató jellegűek, és nem vonatkoznak valamely meghatározott természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli szervezet körülményeire. Társaságunk ugyan törekszik pontos és időszerű információkat közölni, ennek ellenére nem vállal felelősséget a közölt információk jelenlegi vagy jövőbeli hatályosságáért. Társaságunk nem vállal felelősséget az olyan tevékenységből eredő károkért, amelyek az itt közölt információk felhasználásából erednek, és nélkülözik társaságunknak az adott esetre vonatkozó teljes körű vizsgálatát és az azon alapuló megfelelő szaktanácsadást.

Kapcsolat

 

Ajánlatkérés

 

Tovább