Tóth Tímea | KPMG Magyarország

Tóth Tímea

Tóth Tímea

Asszisztens

Asszisztens

2015 júniusában csatlakoztam a KPMG Átvilágítási és Adóvizsgálati Csoportjához gyakornokként. Fontos pillanat volt az életemben, hiszen már az egyetem első évében megfogalmaztam magamnak a célt: egy napon adótanácsadással szeretnék foglalkozni valamely Big4 cég alkalmazásában.

Közgazdasági tanulmányaim során az adózási és jogi tárgyak álltak hozzám legközelebb, így nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy a csoport profilja a társasági adózáshoz kapcsolódó feladatokon túl kiterjed adózási átvilágításokra, tanácsadásokra, cégstrukturálási feladatokra is. Az első perctől fogva egy rendkívül támogató légkör fogadott, érdekes, változatos, és szakmai kihívásokkal teli munkákban vehettem részt már gyakornokként is. Mind szakmailag, mind emberileg sokat tanultam és fejlődtem az elmúlt egy évben. Hálás vagyok, hogy olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akiket nemcsak kollégáimnak, de barátaimnak is tartok. Az itt töltött idő nemcsak megerősített abban, hogy az elképzelt irány helyes volt, de napról napra biztosabb vagyok benne, hogy ez az én utam! Így amikor felajánlották a lehetőséget, hogy júliustól asszisztensként folytassam a munkát a csoportban, gondolkodás nélkül mondtam igent. Én újra a KPMG-t választottam!

Veres László

Szenior asszisztens

 
Tovább

Papp Gina

Junior munkatárs

 
Tovább

Kapcsolat

 

Ajánlatkérés

 

Tovább